József Attila születésnapja, a Költészet napja régi kedves ünnepünk. Az osztályok versidézeteket gyűjtenek, ezekhez illusztrációkat készítenek, amelyek az iskola falát díszítik hetekig. Meg- megállnak előtte a gyerekek, böngészik a verssorokat, nézegetik a rajzokat.
A területi versmondó versenyre ebben az évben közel 60 tanuló fogadta el a meghívásunkat. Nagyon örültünk annak, hogy nemcsak a környező falvakból, de Dunaújvárosból is érkezett vendég, például a Móricz Zsigmond Általános Iskolából. A többi iskola régi kedves vendégünk, szívesen hívjuk őket, és ők szívesen jönnek.
Az alsó tagozatosok évfolyamonként mutatták be verseiket a felsős és alsós tanárokból álló zsűri előtt. Igazi kis tehetségkutatós hangulat alakult ki, bár nem kiscsillagot kerestünk, de csillogó tehetségű szavalókat találtunk. Magyar gyerekek ajkáról, magyar költők versei csendültek fel az édes anyanyelvünkön. Hol nevettünk, hol könnyeztünk a verssorok hallatán, de végig nagyon jól éreztük magunkat.
A díjkiosztó, az ünneplés csak ráadás volt, az igazi ajándék mindannyiunknak a szép szó, az igaz emberi gondolatok elhangzása volt. Köszönjük valamennyi felkészítő tanár és szülő segítségét, és várunk mindenkit 2012-ben is. Már most kezdődhet a verseskötetek lapozgatása, a felemelő gondolatok gyűjtögetése!
Helyezések:
Első osztály
1. Szabó Bence - Nagyvenyim
2. Harza Márk Noé - Pusztaszabolcs
3. Temesvári Donát - Mezőfalva
Második osztály
1.Komjáthi Krisztián - Mezőfalva
2.Tunyogi Petra - Pusztaszabolcs
3.Juhász Barnabás - Dunaújváros
Harmadik osztáy
1.Őszik Fruzsina - Seregélyes
2.Sudár Virág - Seregélyes
3.Acél Dorka - Dunaújváros
Negyedik osztály
1.Tóth Barna - Dunaújváros
2.Horváth Anna - Dunaújváros
3.Nagy Martin - Pusztaszabolcs
A verseny szervezői: Nagyné Garai Olga és Baricza Zsuzsa
