Három évvel ezelőtt lehetőségünk nyílt arra, hogy a TIOP 1.1.1 elnevezésű pályázaton indulva megpróbáljunk forrásokat teremteni az iskola infokommunikációs eszközparkjának felújítására. Az akkori munka eredményeként az idei év szeptemberére megérkeztek hozzánk és tagiskoláinkba a modern oktatás legújabb csodái, az interaktív táblák. Mezőfalva 10. Hantos és Daruszentmiklós 4-4 eszköz boldog tulajdonosa lett. A táblák az úgynevezett tantermi csomagok részét képezik, melyekhez projektorok és laptopok is tartoznak. Ezen kívül személyi számítógépeket, (Mezőfalva 34db, Hantos 4, Daruszentmiklós 4db) és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatását szolgáló eszközöket kaptak az iskolák. A pályázat összesen több mint 32 millió Ft eszközberuházást jelent a három intézmény számára, mely teljes egészében állami finanszírozású. Tanulóink és pedagógusaink már régóta vágytak arra, hogy ezeket a modern eszközöket használatba vehessék, s ennek a várakozásnak megfelelően nagyon lelkesen fogtak neki az interaktív táblák használatának elsajátításához. Az IKT eszközök beszerzését és üzembe helyezését végző Albacomp cég szakemberei a nyár folyamán tartottak oktatást pedagógusainknak, mely részét képezte a pályázatnak. Ezen kívül iskolánk a MOZAIK Tankönyvkiadó referensének segítségével további konzultációt szervezett, ahol kollégáink megismerhették a cég által kidolgozott és folyamatos fejlesztés alatt álló interaktív tananyagait. Konkrét példákat láttunk arra, hogy ezek hogyan építhetőek be a mindennapi tanítási gyakorlatba, továbbá útmutatást kaptunk arra nézve, hogy mi magunk hogyan tudunk ilyen típusú háttéranyagokat szerkeszteni. A számtalan alkalmazási lehetőség, és a csodálatos képi világ, a szemléltetés kimeríthetetlen tárházát nyitotta meg előttünk. Biztosak vagyunk abban, hogy a felnőttekhez hasonlóan diákjaink is nagy örömmel és érdeklődéssel fogadják majd ezeket az új eszközöket, s az általuk nyújtott tanulási lehetőségeket.
Interaktív táblák bűvöletében

"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!"
Vass Albert
Papírgyűjtés eredménye
Rekord mennyiségű apír gyűlt össze(tovább)
alsó tagozat:
I. 1.a 2078 kg
II. 3.a 1986 kg
III. 4.a 1643 kg
felső tagozat:
I. 5.a 2325 kg
II. 6.a 1496 kg
III. 7.a 1468 kg
alsó tagozat:
I. 1.a 2078 kg
II. 3.a 1986 kg
III. 4.a 1643 kg
felső tagozat:
I. 5.a 2325 kg
II. 6.a 1496 kg
III. 7.a 1468 kg
Újra játszóházat tartottak a tanító nénik!
Havas táj köszöntött ránk ma reggelre, mégsem tudta a gyerekek kedvét szegni, hogy részt vegyenek a tanítók által szervezett kézműves foglakozáson.
Lássuk képekben...
2010.03.11
A 10 legszebb magyar szó!
A Betűzgető Anyanyelvi Versenyen az írásbeli és a szóbeli forduló közötti szünetben a gyermekek szavazhattak az általuk legszebbnek talált tíz magyar szóra.
A következő sorrend alakult ki:
1. barátság
2. vidámság
3. kristály
4. sötétség
5. hópehely
6. televízió
7. csillag
8. utazás
9. hullám
10. napsugár
A következő sorrend alakult ki:
1. barátság
2. vidámság
3. kristály
4. sötétség
5. hópehely
6. televízió
7. csillag
8. utazás
9. hullám
10. napsugár

2010. október 8-án, pénteken 14-17 óráig lehet a papírt leadni a Művelődési Ház előtti parkolóban. Átvételi ár: 18 ft/kg